A Zsidó Múzeum két épületből áll: az egyik egy régi (vörös tetős) a másik viszont egy modern épület mai Daniel Libeskind tervei alapján épült. Ennek az a különlegessége, hogy egyetlen négyzetes alaprajzú tér sincs benne, kivétel egy emlékkert, de az meg nem vízszintes. Az épületben a derékszögek aránya emiatt a megszokotthoz képest igen kevés. A pinceszint, mely belső tere három tengelyre épült (emigrálás, hagyomány és holokauszt tengelye) nagyon hatásos és nagyon kevéssel éri ezt el. A második és első emeleti szint, melyekbe egy hagyományos ismeretterjesztő kiállítást rendeztek be nekem kissé zavaros volt. Az építészeti struktúra agyon volt zsúfolva mindenféle tárlókkal, tablókkal, egyéb játékos berendezéssel, hogy interaktívvá tegyék a kiállított anyagot.
A legalsó szinten többször is olyan érzésem volt, mintha nagy látószögű optikán keresztül néztem volna a teret, de ez az épület sajátossága.
A emigrálásnak szánt tengely egyébként egy kertbe végződik, melyben rengeteg betonoszlop magasodik (kicsit hasonló a Brandenburgi kapu melletti emlékhelyre, csak kisebb). A holokausztra emlékező tengely pedig egy teljesen zárt térbe vezet, ahova csak egy kis résen keresztül szűrődik be a napfény. Mivel este voltam a múzeumban még ennyi világosság sem volt. A huszonöt méter magas lyukban úgy éreztem magam, mintha egy kút fenekén lennék.
A legalsó szinten többször is olyan érzésem volt, mintha nagy látószögű optikán keresztül néztem volna a teret, de ez az épület sajátossága.A emigrálásnak szánt tengely egyébként egy kertbe végződik, melyben rengeteg betonoszlop magasodik (kicsit hasonló a Brandenburgi kapu melletti emlékhelyre, csak kisebb). A holokausztra emlékező tengely pedig egy teljesen zárt térbe vezet, ahova csak egy kis résen keresztül szűrődik be a napfény. Mivel este voltam a múzeumban még ennyi világosság sem volt. A huszonöt méter magas lyukban úgy éreztem magam, mintha egy kút fenekén lennék.
