A Kulturforum Berlin második legnagyobb kulturális központja (a Museuminsel-Auguststraße és környéke után), ahol helyet kapott az Iparművészeti Múzeum, a Művészeti könyvtár, a legreprezentatívabb koncertterem, a Hangszermúzeum, és a Képtár (Gemaldegalerie).
Ma az utóbbiban voltam. A Museuminsel múzeumai felölelik a teljes művészettörténetet a kezdetektől a 15. századig, illetve a 19. századi művészetet. A hiányzó láncszem azonban a Gemaldegalerie a hatalmas 13-18. századi európai anyagával. Duccio, Gitto, Carpaccio, Fra Angelico, Fra Filippo Lippi, Dürer, Cranach, Bosch, Botticelli, Brueghel, Bellini, Van Eyck, Rubens, Rembrandt, Caravaggio, la Tour, Tintoretto, Tiziano, Velázquez, Gainsborough, Watteau... csak hogy a leghíresebbeket említsem. Ráadásul rendkívül színvonalas munkákkal szerepelnek ezek az alkotók, ha nem is a fő műveikkel, de nem is a harmadvonalbeli vázlataikkal. Caravaggiotól például négy közismert nagy vászon is itt van, pedig az ő életműve nem olyan nagy. Botticellitől is legalább három nagyon szép munkát őriznek itt. A múzeumban azt éreztem, hoyg ha ezek a munkák itt vannak, akkor mi marad a többi képtárnak? Milyen lehet akkor a British Museum, vagy a Louvre?
A múzeumnak ráadásul van egy alsó szintje, ahova a "másodvonalbeli" munkákat vitték le. Ezzel is meg lehetne tölteni egy tiszességes múzeumot bármelyik országban...
Néhány dolog azonban meglepett: minden korszak vagy tájegység képei mögött más és más színű a textiltapéta, de ami mindegyikben közös, hogy olyan napszítta, hogy egy elhagyott főúri villában érezhetjük megunkat. Ami pedig tényleg elég elszomorító volt, az a zene és a szöveg, amivel záráskor kitessékelték a látogatókat. Az örömóda foszlányait lehetett felismeri a hihetetlenül rossz minőségő felvételről, de még a szöveg is majdnem érthetetlen volt a recsegésről. Nem tudom, hogy a hangszórók egységesen ilyen rosszak/régiek, vagy egyszerűen csak a hangszalag, de igazán kicserélhetnék.
Amivel pedig becsalogattak a képtárbam aza Hommage á Caravaggio 1610/2010 c. időszaki kiállítás volt, ami abból állt, hogy az egyébként is állandóan kiállított festmények mellé egy terembe betettek 2 nagy fekete-fehér nyomatot az elveszett festményekről és egy posztamenst, amire egy köny volt erősítve, ahol egy férfi rekonstrukciós kísérleteiet meséli el és illusztrálja. Egyébként ugynaennek a férfinak vannak a másolatai a Gemaldegalerie melletti templomban, amiről már írtam. Kíváncsi vagyok, miért nem ide hozták a rekonstrukciókat?
